2012. február 29., szerda

Pastor pince a Dionysosban

Számunkra új helyszínre igyekszünk a Dionysos borházba, a belvárosban a Nagymező utcától csak néhány lépésre egy igazán mediterrán hangulatú bor boltba, ahol az argentin boroktól a franciákon keresztül az
Új- zélandiig sok jó bort lehet vásárolni, sőt a borbárukban meg is kóstolhatók.

 Barátságos, meleg környezetben fogadtak minket, rövid csevegés után elfoglaltuk helyünket a kóstoló helységben, ahol üdvözölte a megjelenteket Juhász Tibi a Pastor pince tulajdonosa, borásza, mindenese!
Fiatal, energikus emberke, már többször találkoztunk, kóstoltam a borait is igaz az előző évjáratokat, de most jöhetnek a frissebbek!
Érkezett is elsőnek egy Cserszegi fűszeres 2011-ből.
Csodás, illatos virágok az íze déli gyümölcsök grapefruit, bár szerintem még kicsit fiatal, amit Tibi meg is erősít, hisz csak két hete van palackban. Kicsi fanyarság van a lecsengésében, jó a savszerkezete, de kell még neki egy kis idő, hogy rendezze magát.
Tibiről tudni kell, hogy a Prantner család tagja, kicsi gyerek kora óta, a szőlő és bor határozottan része az életének. Elhivatottsága igen erős a szekszárdi borok irányába.
Mesélt magáról s közben a rozé került a poharainkba  2011-ből kékfrankosból készült, kicsit pinkes árnyalattatú, gyümölcsös telt illat, kökénnyel, telt, test 13.6 alkohol kis édességet is kölcsönöz a hecsedli és pink grapefruit mellé lecsengésben csepp fanyarsággal.
Tovább lépünk egy árnyalattal ami egy sillerben testesült meg, kadarkából és kékfrankosból 2011-ből
gyönyörű málna színű gyümölcsös, cseresznyés illat régi konzum szaloncukor és marcipános beütéssel.
Az ízben hozza a mandulát, marcipánt és hecsedlit, szép telt, kerek harmonikus ital.

Jó volna, ha többen készítenének sillert, szerintem igazán jó bor!!!
Visszaléptünk 2 évet, de csak az évjáratban 2009-es Kékfrankos a következő tétel.
Csodás gyümölcsbomba
nagy adag meggy kis kökény és füst, keserű csoki s kakaó, meggybe hajló íz, csokival lendületes savak jó test hosszú lecsengés melyben  barackmag és mandula vegyül.
Folytatódott az élet történet, Tibi mesél Londonban töltött időkről, munkáról, majd Ausztrália Dél Amerika következett ahol kézműves családi pincéket keresett fel.

Ő is ezt a vonalat követi a következő borral :
Medito 2009 komoly válogatás, kékfrankos sauvignon és franc-ból áll, kicsit füstös csoki, dohány és meggy van az illatában, ízében is ott a meggy csonthéjjasok, mandulával. Nem zavaró a 14-es alkohol.
 Elegáns szép bor!!
A merlot sem marad el ettől, sőt még rá is tett egy kicsit a 14.8 alkoholfokkal.
2009-es ez is, túlérett meggy és cseresznye mellett a sherry illata van jelen, az íze gyümölcsös, komplex aromavilága, konyakmeggyes kis csokival jó testtel és hordóhasználattal s az alkohol sem lóg ki belőle.
 A történet folytatódik Tibi meséli tovább, hogy "messze az otthonától ébredt rá hogy amit távoli országokban tapasztalt, látott azt otthon Szekszárdon is megvalósítható, hisz ehhez ott is meg van, ezért hazatért s saját pincét alapított.
Ebben készült az est utolsó bora is a Cabernet Franc 2009.
francia barique hordóban érett, telt már-már nehéz illattal benne kökény, szilva, fekete ribizli, az íze lendületes és harmonikus, szilvalekvárral fekete áfonyával kis csokival  és ribizlivel.
Karakteres, szép bor, nagy potenciállal.
Ha a következő borász generáció hasonlóan gondolkodik, nem lesz gond a jó borok utánpótlásával!
Az este levezetéséért köszönet Anitának és Csabának.

SZS.

2012. február 26., vasárnap

Borjour / Funzine újratöltve // Jackfall

 Bevezetésben el kell mondanom, nem az első, / nem is a második/ Jackfall kóstolómon vehettem részt a minap. Sőt a megjelent képviselőiket is jó ideje ismerem!
 Jandrasics Gábor az egyik tulajdonos, Bányai Gábor Botond az alapító s "mindentanácsadó" s a legfiatalabb Kőszeli András aki a Főborász.

Jandrasics Gábor, Kőszeli András
 Jackfall pince a villányi borvidékhez tartozó Kisjakabfalván található, innen a név a település sváb neve.
A pincészet nem tekint vissza hosszú múltra, 2001-ben alapították, 2003-ban vásároltak egy műemlék jellegű épületet a településen, 2005 őszére  elkészült az épület együttes felújítása, ekkor léptek be a borok és vendéglátás körforgásába. 42 vendéget tudnak fogadni és elszállásolni, vendégül látni.
Megjegyzendő Villány fanoknak: Ebben a házban született hajdan Bock József!!
 Miután átestünk az üdvözléseken megérkezett első borunk, mely egyben különlegesség is, kereskedelemben nem kapható, csak egy étterem "ház boraként" kóstolható. Ja és itt.
Tótágas fehér túlnyomó többségben Zenitből készült kb. 10 % Chardonnay hozzáadásával.
Telt kerek, virágok illatával, ízében déli gyümölcsök  grapefruittal, könnyed egyszerű de nagyszerű bor.
A bemutatkozások és bemutatások közben megkaptuk a rozét.
A külföldi vendégeknek angolul mutatják be a pincészetet, Gábor és András felváltva meséli az alapítást, építést, fejlesztéseket. András pedig a szőlőről, borokról az elkészítésük módjáról ejt szót.
Megismerhettük vendéglátónkat Paris Budapest bárt, áttekintést kapunk a száloda és bár működéséről.

a bár, s a borok
Nóra mesél nekünk a Funzine magazinról, mely a hazánkban élő és ide látogató külföldi emberek eligazodását segíti az országunkban, s többek között a boraink között.
 Ajánl a gyermek programtól a színház, mozin keresztül, gasztronómiától a borvidékekig sok mindent.

Demők Nóra és Cene Judit a Funzine-től
Ja, igen a rozé... Rózsabimbó névre "hallgat". Kékfrankos alapra épül, a két cabernet mellet került bele egy kis syrah is.
egy igazi gyümölcskosarat idéz az illata, friss intenzív piros gyümölcsökkel, s nevéhez híven rózsa, rózsavíz is jelen van. Íze is igazán friss üde, ropogós, itt is érezhető a gyümölcs dominancia, ribizli, szamóca s még sorolhatnám! Nagyon jó!!
Az est két fogása is igen harmonikus kapcsolatban volt vele a kapros-mustáros mártással tálalt garnéla, s a lazac falatka kapribogyóval. Köszönhetjük a remek párosítást a hely chefjének!

 Az est többi étele is feltálalásra került, így mindenki megpróbálhatta az ételek párosítását a borokhoz.
Folytatásban a Duett érkezett 2006-ból melyhez a sajtok illettek talán a legjobban.
Ez a bor a két cabernet, merlot és kékfrankos házasításából állt össze.
Intenzív avaros, gombás illattal köszön be, kis csokival mely az ízében is megjelenik a vargánya mellett, kis fűszer paprikás érzettel a lecsengésben. Nem fiatal a bor, talán már túl a csúcsán..
 Míg kóstolgatunk, elemezzük az italt, Gábor tovább mesél Villányról, a borutakról, melyet akár kerékpárral is bejárhatunk. Bár figyelmeztettek: sok a rendőri ellenőrzés, így óvatosan a borral!!
 Közben a Borjour tündérek figyelnek arra, hogy sokáig ne legyek üresek a poharak, s töltötték is a következő nedűt.
Cabernet Franc 2008 mely 18 hónapot töltött hordóban, élénk friss gyümölcsös kökényes  fűszerek illata mellett
kis csonthéjjas és vanília érezhető ki. A szájban a keserű csoki, túlérett cseresznye, szépen belesímúló tannin jó a struktúra és fahasználat. Lecsengésben kis zöld diós jelleggel. Még van ideje!
Egy kis játékot is csempésztek a Borjourosok a sok finomság közé, borfelismerést illat, íz alapján.
Egyszerű, még is jó: ismerd fel, mi van a poharadban! Aki pedig eltalálta annak egy sikerélmény, hisz nem olyan egyszerű amúgy "vakon" megismerni a pohár tartalmát.
Következett a Grand! 2006 Bordeaux-i házasítás, már az illata is nagy bort ígér fekete ribizli érett áfonya s csokoládé...határozott szép -testtel és ízzel nagy potenciállal, fűszerek mellett az aszalt szilva, fekete szeder mely érződik. külön érlelt alapanyagok házasítása után, még hónapokat pihent a palackban.
 Kíváncsi voltam lehet e még fokozni, tudunk még feljebb lépni a létrán..!? Hisz még egy bor hátra volt.
Lehetett!
A Pillangó tisztán Cabernet Sauvignon dűlőszelektált tétel 2006-ból.
Meggyes, már-már sherrys illatú elegáns, kicsit fűszeres jegyekkel. Íze szép hosszú és elegáns, gyümölcsök mellett a kakaó bab és fűszerek vannak jelen érett meggy mellett, lecsengésében egy kis kakaó és dohány lelhető fel. Jó egyensúlyos, nagy potenciálú bor!

Remek lezárása az estének.
Többször jártam, már a Sofitel Paris-Bp. bárjában s biztosan visszatérünk még, akár egy kóstolóra, akár egy hétvégén egy zenés partyra.
Köszönjük a borokat a Jackfallnak, a szervezést Adrinak, Szilvinek, Zsófinak. A funzine-tól Nórának és Juditnak.
Üdv SZS.

2012. február 20., hétfő

Borjour/ A MAGNUM

Rendhagyó lesz az írásom, kicsit más a megszokottaknál.
Nem lesz bor leírás, nem sok időm volt kóstolni, s nátha is hátráltatott keményen!
A másik, nem szeretnék senkit megsérteni, hogy kihagytam a felsorolásból, értékelésből, márpedig ha mindent leírnék, az összes kóstolást, beszélgetést akkor igazán hosszúra sikeredne ez az írás.
Lesz még rá alkalom, amikor Rendesen lejegyezhetek mindent, akkor majd megosztom mindenkivel.

Fotó: Kovács István
  De ott voltunk, dolgoztunk is, kóstoltunk is.
 Szép lassan kinövi a gyermek betegségeit a rendezvény s egyre jobb lesz a szervezés.

Igen olvastam, és hallottam néhány megjegyzést, sok a vendég, törik a poharat esetleg az üveget.... Benne van ez mindenhol előfordul. Azt hiszem ezt felesleges kritikaként megfogalmazni.
A Gellértben rendezett kóstolón is tört több pohár, sőt tányér is, na és!?
Másik dilemmám a köpőcsésze....!? Ezt végképp nem értem?! Több ismerősöm is van, aki használja, de mindnek saját edénykéje van! Külföldön is voltam már több kóstolón, itthon nagyon sok helyen, de köpőt egyiken sem lehetett bérelni... Ha nagy a gond kell 2 pohár...egyikből a másikba... nem is értem.
 Azt is benne van, hogy van akit irritál azon kóstolók jelenléte, aki "csak inni" jön! Higgyék el, engem is zavar!
De ezzel a jelenséggel, meg kell barátkozni, mert kontrollálni roppant nehéz egy ekkora méretű rendezvényen végképp!
Viszont volt segítőkész csapat, ahol kellett ott voltak, segítettek, volt bor füzet, ha valaki jegyzetelni akart, használták is jó páran.
Volt kiöntő minden asztalon, hogy a nem kívánatos folyadéktol könnyen megszabadulhassunk.
 Maradjunk annyiban, egy jól kigondolt, megrendezett eseményen lehettünk, jó borokat kóstolhattunk, remek társaságban! Igaz több borász a díj átadó gálán volt, de pincészetük képviselve volt.
 Több kiállítóval, borásszal volt szerencsém beszélni a rendezvény után, egyhangú dicséret volt részükről minden megnyilvánulás! Jó néhányuk már harmadszor járt itt, de ők is osztották ama véleményt, hogy ez sikerült a legjobban. Akik pedig először vettek részt, jelezték: eljönnek majd újra.
Reméljük lesz jövőre is, s még jobban fog sikerülni!
A szervezőkkel pedig megosztom azt a pár észrevételt, amin még esetleg javítani kell!
Köszönjük a BORJOUR csapatnak ezt a remek estét!!


SZS.

2012. február 16., csütörtök

Móri hétvége 2. MiklósCSabi!

Folytassuk Móron!

Illetve kezdem, ugyanis igazán itt kezdődött a hétvége.

Mór 1000 jó :-) utca, vagyis a régi pince sor. Az első ház, ez a fele zsákutca!

Miklós pince elött álítjuk meg az autót, s még a motor az utolsó füstpamacsokat eregeti, de már M. CS.
alias Miklóscsabi már lép ki az ajtón, kezében a törkölypálinkás palack, jobbjában a poharak.
A tőle megszokott pörgés, sürgés forgás.
Hellyel kínál, pedig jobb most állni, kicsit sétálni.
A velcome drink után ezért lesétálunk a pincébe, ahol szinte már nem is találunk alkoholos folyadékot, ezért a tároló pincét is megnézzük, ahol raklapokon várják az elszállítást az épp a héten palackba került, nemes nedük.
Sajnos ezeket nem lehet még kóstolni, ezért csak a pár féle maradék előző évjáratból kaptunk.
Persze ezt sem bántuk!!
Amit sikerült: egy kis Utazóbőrönd / Királyleányka lendületes, trópusi gyümölcsös, illat, zamatos kerek íz.
Roger Mór / ezerjó 2009 szép fehér virágok intenzív illata, ízben zöldalma, kis hársvirág.
NAGYON JÓ!


Álljon itt a hátcimke leírása ami igazi Miklóscsabis:


Bájos ....:) őrült? Hangulata Mórias, íze Ezerjós, lendülete Rogeres.
Szakember látta már?


A másik kedvenc talán a névre is asszociál??


Várjuk a folytatást!!!
Köszi Csabi!

2012. február 8., szerda

Borjour Farsang // Csetvei, Jekl, Vécsei borokkal.

A Borjour-nál is megkezdődött a farsangi szezon!
Mi ezt egy kiadós borozással ünnepeltük meg, egy új helyszínen, a GALÉRIA 12-ben, egy barátságos kávézó és bárban, közel a Moszkva térhez!
 Nem is akármilyen borokkal-borászokkal: Csetvei Krisztina- aki Mór legifjabb pincéjével rendelkezik és első éves borait hozta el nekünk.
Jekl Flóra, kinek neve már ismerősen cseng sokak számára, Villányból érkezett s aki édesapja nyomdokain haladva már kellő képp megalapozta hírnevét, az általa készített borokkal s frizzantéval.
Az est férfi borászok képviselője: Vécsei Béla, aki szintén Mórról érkezett, igaz ő már több időt foglalkozott szőlészettel, de a Vécsei pince csak 2005- től készít s palackoz saját borokat.

 De kezdjük az elején!
Farsangi buli lévén többen érkeztek vidám jelmezben több olaj sejk, ördög tért be hozzánk, apáca, szerzetes, katonatiszt, s ír kobold társaságában.

Üdvözlésként, s bemelegítésként egy könnyed JEKL/ il primo Frizzante-t kaptunk a poharainkba, amely egy igazán jó aperitif is lehet, Sauvignon blanc, ezerjó, csepp cserszegiből készült, friss enyhén zöldalmás s virágos illattal csábít, könnyed ízekkel, gyümölcsösséggel, halvány fűszerességgel, talán kicsit kevés "bubival".
A bemutatkozás-bemutatások után másik hölgy s másik borvidék /!/ Csetvei pince somlói területéről egy érdekes nevű olaszrizling érkezik : "Kő papír olló" !
Mint megtudtuk ez 3 borból álló sor lesz, melynek ez a "papír" tétele a somlói tartályos tétel, a másik kettő a Kő: mely hordóban érlelődik, olló pedig a móri tartályos lesz!
Eme somlói nedű könnyed, kerek, gyümölcsös tétel épp hogy hordozza a vidékre jellemző jegyeket ásványosságot, igaz roppant fiatal, hisz még tartály minta. Jó lesz!!
Harmadikként bemutatkozó Vécsei pince első bora: Kőhalmi dűlő ezerjó 2008.
Körtés, birses illattal rendelkezik, ízében is hasonló jegyekkel, s felfedezhető benne egy kis mineralitás is.
Jól iható, kellemes savakkal rendelkező bor!


Kriszti és Vécsei Béla a kotolók gyűrüjében.
 A pince bemutatása közben érkezik  egy 2011-es Rajnai rizling, mely még nincs kész oly annyira még derítés és szűrés előtt áll, egy igazi tartályminta!! A bor maga is érdekes még, az illata medve hagymás /!!/ egyben sült fokhagymával osztotta meg a kóstolókat, Gyuri barátunknak roppant mód megnyerte a tetszését!
Az ízében is jön a hagyma, vágott zöldekkel, s már a rizling is ott bujkál benne, igaz még eléggé rejtve.
 Vécsei Bélától megtudhattuk, hogy ő érte el, hogy Móron a fehérek mellett vörös szőlőket is telepíthetessenek!
Ebből ízelítőt is kaptunk két rozé formájában. Első Vécsei pince rozéja 2011 ből, mely shyraz /!/ kékfrankos, merlot házasításából született, fűszeres, hecsedlis illattal s a móri savakkal mutatkozik be, erdei piros gyümölcsökkel, mely az ízben is ott érződik a hecsedlivel egyetemben. egy csöpp maradék cukor teszi kellemessé a lecsengésben 3-4g.
A másik móri rozé-t már Kriszti jegyzi s BABA névre hallgat.
Kékfrankosból készült szintén 2011-ben Friss, igazán gyümölcsös, málnával-szederrel csábít, enyhe sülthúsos illattal.
 ízekben is a szeder, erdei piros bogyósok vannak jelen.
ezt a bort volt szerencsém "csecsemő korában" kóstolni, még szinte murci volt, akkor egy igazi málna bomba!!  Most már nagyon jó testtel savgerincel rendelkező gyümölcsös rozé!

Borászhölgyek
Az est egyetlen vörösét Flóra jegyezte, így keretet adva az estnek.
Il primo cuvée 2009 es évjáratú "bordeaux-i házasítása meggyes alappal indít, majd mutat illatban fűszereket és csokit is.a kortyból kiderül, hogy még fiatal, bár már megmutatja mi is lakozik benne, szép test érett cseresznye és meggy, kis keserű csokival halvány fűszerekkel, jó tanninnal. Van még bőven ideje 2-3 év nem árt még neki!

csendélet
Egy igazán bulis est méltó lezárása ez a bor, bulis helyen ahol bebizonyosodott, hogy nem túl nagy helyen sok jó borbarát elfér, még ha jelmezben is vannak!
Köszönet Flórának, Krisztinek és Bélának a borokért, a házigazdáknak a helyért, Borjournak a szervezésért!!

Ui.: Az est végén Vécsei úr meglepett néhányunkat 2 plusz tétellel, melyből az egyik egy 2010-es rajnai rizling melynek az érdekessége, hogy egy 1910-es úgynevezett "bálvány présen" készült a must nagy méretű ászok hordóban érlelődött de a 1910-es évek technológiájával. Adalékok és fajélesztő nélkül készült!!
Érett, jó alapanyagból, szép rajnai illattal, kis déli gyümölcsösséggel citrusokkal, talán kicsit rövid utóízzel.
A legvégső egy 2008-as sauvignon blanc enyhe bodzásság, kis fanyarság jellemzi, telt bodza izzel, zöldes illattal.
Köszönet!