2013. március 18., hétfő

Éjszakai repülés margójára Merfelsz pince borai

Igaz, kora este érkeztünk a Budai Borszalonba, ahol várt ránk az "éjszakai repülés" teljesen más formában, mint általában. De ezt majd később.
A borest vendége Merfelsz Gábor szekszárdi Merfelsz pince tulajdonosa. Nem először találkoztunk, de most a pince újabb évjáratú borai kerülnek kóstolásra.
Szép lassan megtelik a csöpp bolt az érdeklődőkkel, s poharakba kerül az első bor Kékfrankos rozé 2012.
Így könnyebben csendesül el a borértő közönség, s Gábor elkezdheti a mondandóját. Mesél a kezdetekről, hogy vágott a borászkodásba. A pincét 1999-ben alapították, most 12 Ha.saját szőlőt dolgoznak fel, s nem vásárolnak hozzá!
Merfelsz Gábor és a szerző

 Közben kortyoljuk a rozét mely roppant gyümölcsös, tartalmas, eper, meggy és cseresznye is felfedezhető az illatában, az íz sem marad el mögötte, tartalmas, kerek korty, eperlekvárral, kis szénsavval. A bor két részletbe került a pincébe 1/3 korábban 2/3-a később tartályban érett, s egy hónapja van palackban.A bor tisztán kékfrankosból készült, kimondottan rozénak termelve.
Gábor csak vörös borokat készít, szerinte Szekszárdnak ez az erőssége, így ezzel is kell foglalkozni. A termést hozamkorlátozással fogják vissza, akár 60-70 dkg. tőketerheléssel hogy a pincébe tökéletes alapanyag kerüljön be!
 Másodiknak egy kevésbé ismert szőlő Néró / Nektár rozé 2012 borát kapjuk, a szőlő egy magyar nemesítésű fajta, rezisztens a betegségekre,erős növekedésű bő termő és az egyedüli vörös csemege szőlő amelyből bor készíthető! A bora színanyagban gazdag!

A szüretét korán megejtették, hogy ne érjen túl, de az erjedéskor 17 g. cukor maradt benne s nem erjedt ki teljesen. Nem kezelték tovább, így került a palackba, az illata is megmutatja, hogy nem száraz, erdei /vad/ szamóca és lépes méz illata van, ribizlis, szamócás mézes íz mellől nem lóg ki az alkohol, pedig 15.5%!!
Az édes érzet mellett, nagyon érdekes íz marad a szájban.
 Továbbiakban megtudjuk, hogy a 1832-ben épült pincét 2005-ben  felújították, modern gépekkel, eszközökkel szerelték fel. 2006 óta ezek segítségével évente 30-35.000 palack bort készítenek.
Köztük a Kadarka 2011. Ez a következő. Kissé zárkózott illattal indít, "pörgetni" kellett kicsit, hogy a kakaóbab és az aszalt meggy illata megjelenjen.
Az íz már sokkal többet éreztet, meggy és cseresznye mellett még aszalt gyümölcsök, aszalt meggyet érezhetünk. Kicsit erős alkohol érzet, még igazán nincs teljesen egyben, friss, fiatal bor, még sok idővel.
A pincében a kadarka a bikavér egyik alapja, mely klónja a  hajósi borvidékrők került át Gábor területére.
 A következő bor természetesen nem is lehet más Bikavér 2010. melyből összesen 1500 palack készült, mivel 2010-ben kevés kadarka termett. Mellette kékfrankos, merlot, Cweigelt,  Cabernet sauvinon és franc és egy kis néró került még a házasításba.
Meggyszörpös, sherrys, csokis illattal, az ízben friss meggy és sherry is van, érződik a 2010-es év benne.
Krisztina most épp nem bort tölt

A bikavér a pince válogatás borai közé tartozik, amely itt a Nectar Sexardique ® nevet kapta, mellyel kiemelik a prémium borokat a többi bor közül. Gábortól többet is megtudtuk a név választásról.
 A  városban élt
Augusz Antal, kinek gyakran vendégeskedett a szekszárdi  házában Liszt Ferenc, aki életre szóló barátságot kötött a szekszárdi borokkal. A kettőjük levelezésében említi Liszt a nectar Sexardique kifejezést. 
A következő bor is ebbe a családba tartozik: Doppio 2009. Tisztán Cabernet Sauvignonból készült, de két dűlőből származik a szőlő, mely csak borként került házasításra. 
Az illata keserű csoki, érett szilva, meggylekvár, kicsit még szárit a tanninja, még igen friss, fiatal az íze, fűszeres, meggy, szilva és kapuccino az alkohol sem alacsony 14.5% de nem lóg ki. Szép bor, de hagyjuk érni még, hogy megmutathassa igazi "arcát" pár év múlva!
 Természetesen a legnagyobb bor maradt utoljára, ami a címet is adta Éjszakai repülés. A bor egy házasítás, sok összetevőből, de mind a legjobbak közül: Cabernet sauvignon, franc, zweigelt, néró, kékfrankos, merlot. Ezek együtt értek borrá. Az illata keserű csoki, érett gyümölcsök, talán szilva. Az íz is roppant összetett, konyakmeggy, szilvalekvár és csoki érződik. De a bor folyamatosan változik, ahogy mind többet érintkezik a levegővel. Szép, tartalmas, testes bor, sok idővel még.

 Gábor ezzel a borral szeretne tisztelegni édesapja előtt, aki szekszárdi születésű, s nagyon kedveli a helyi hegy levét. Merfelsz István pilóta volt a honvédség kötelékében repült. Ő, a  papa mesélte Gábornak egy éjszakai gyakorlat történetét, amit velünk is megosztott.
 Egy 50-es évekbeli, hideg téli éjszakán légvédelmi gyakorlatra vezényelték a csapatot, teljes készültségben.
A létszám teljes, mindenki a helyén, felszállás. Több óra repülés az éjszakában, mindenki fázósan húzza össze magát a helyén, s várja, hogy vége legyen a gyakorlatnak, ne körözzenek a fél ország felett.
Hajnalban érkezik a megváltó parancs, mikor már mindegyikük átfagyva, fáradtan gubbaszt a helyén, vissza a bázisra, vége a megpróbáltatásnak! Gépet a reptér felé fordítva, visszaindulnak a bázisra.
A monoton motorzúgás, a hosszú nap mindenkit kifárasztott, csöndben bóbiskoltak a helyükön. Még Gábor papája is aki a gépet vezette is lehunyta a szemét egy kis időre. Hogy mennyre nem derült ki, de a következő felpillantáskor riadtan konstatálta, hogy már csak 600 méteren van a gép az orra a föld felé fordulva, zuhan!
Mindent latba vetve 250 méteren sikerült kijönni a zuhanásból, s visszatérni a helyes repülési magasságba.
Az első riadalom után körbenézett, az első tiszt és a rádiós békésen aludtak, még a tüzér állásban is bóbiskolt a katonatárs! Senki nem vett észre az egészből semmit!!
Az egészet csak egy év múlva mesélte el a társaknak, addig tartotta magában. Az ő szavaival mit mondhattak volna az elöljárók: " Szörnyű volt belegondolni, hogy 6 barom  miért vágta földhöz a gépet mikor már hazafelé tartanak".
 Ezzel a történettel zárult az este, jó ízekkel a szánkban indultunk haza. A rozé címkéjén olvasható idézettel zárnám a bejegyzésem:
Mitsoda ugy mond, az élet bor nélkül? A bor az elmének tehetségeit tsudaképpen neveli. A földi unalmak közül kiveszi és tsak nem égbe emeli; jókká, igazakká, bátrakká, böltsekké teszi az embereket.
Így írt Mátyus István Marosszék főorvosa Ó és új diatetica  című művében. /1787-1793/


SZS.


2013. február 22., péntek

Benedek Péter a Vinóriumban

Februárban, mínuszok repkednek szitál a hó, ilyenkor az ember jó melegre vágyik.
 Egy ilyen helyre tartunk, a város közepén, egy új az "Oktogontól néhány kortynyira" Vinórium  Borház lesz az a hely ahol testünk lelkünk felmelegedhet.

Jókai téren így könnyen megtalálható
    Ma este Benedek Péter ifjú borász hozza el borait a mátrai Gyöngyöstarjánból.
Talán kicsit késve érkeztünk, már elkezdődött a kóstolás, de szerencsére nem maradtunk le a lényegről, mire elfoglaltuk helyünket az asztalnál már az est háziasszonya Iványi Bianka elénk varázsolt két megtöltött poharat.
 Az első illatból rögvest ki is derült egy Chardonay került a poharunkba.2012-es év friss bora.
Friss, nektáros az illata enyhe mineralitással vegyülve. Az ízében érződik a mineralitás, enyhe sósság, sült kenyérhéj. Nem csoda, andezites altalajú epreskert dűlőből származik. Csak reduktívan erjesztett bor.
A második is az Epreskert dűlő szülötte és szintén Chardonnay, de hordós erjesztésű 2011-es.
 Egyből érződött, hogy érett a bor hordóban is, igaz "csak" nagy hordóban. Kis vajasság és paszternák illat érkezik a pohárból, az ízében is ott a vaj, és déli gyümölcsök. Talán kicsit erős az alkohol érzet /15%/
Míg kóstolunk Péter mesél a borászatról, borokról önmagáról.
 Négy generáció óta termel a család szőlőt, régen csak 2 ha. többnyire direkt termő szőlőkkel dolgozott, később ezt kivágták, újratelepítették a területeket, majd szép lassan vásároltak hozzá területeket.
A mostani méret majd 16 ha.1990 óta készülnek a borok ezekből a szőlőkből.
Benedek Péter
 A poharak hamar kiürültek, de Bianka figyelmesen érkezik a következő borral reduktív erjesztésű Sauvignon Blanc  harmadik a sorban.
Csodás bodzás, vágott vizes fű és kis déli gyümölcsök illatát érezhetjük. Sokáig csak az  illattal foglalkoztunk, mikor beteltünk vele jött a korty, mely csodás, bodzás, mangós ananászos jegyeket hoz.
Szép kerek, jó savgerincű, jól iható bor!! Az asztaltársaság kedvence lett azonnal!
A "kemény mag" !
 Péter folytatta mondandóját, elmondta, hogy kicsi gyerek kora óta a szőlő és a pince közelében volt, így nem csoda, hogy a Kertészeti egyetem után szőlész-borász szakmérnöki vizsga után már ő is szervesen részt vállal a bor készítésben és a marketingben is.
 Mindezek mellett szerves részét képezi a Gróf Buttler borászat csapatának is. De ez egy másik történet.
 Még egy könnyű "nyár" bor érkezik 2012-ből Cserszegi Fűszeres reduktív bor nagyon illatos, parfümös, fűszeres, bodza, vanília virág és medvecukor illatával, könnyű nem savas, kedves ízű enyhe törökméz, cukordinnye érződik még. Igazi nyár esti bor, a lemenő nap fényében hosszú meleg nap után a teraszon üldögélve, kellemes hűvösen iszogatnám!
A borsor
 Ha már a melegebb időt idézzük, érkezik a Kékfrankos Rozé 2012. Csodás gyümölcsös, klasszikus szamóca, málna illattal, az íze sem marad el erdei piros gyümölcsök, ropogós, tökélete nyári rozé!
 Meghallgattuk a pincészet terveit is, 2013-tó a dűlőszelektált és terméskorlátozott  tételek a területek adottságait jól bemutató  "Epreskert", "Rétkürtös", "Barna tanya" dűlőkből 30.000 körüli palackot készíteni.
 Vége érkezik egy vörös bor 2011-es Pinot Noir. Csak tartályban érlelt, szép kerek, bár még fiatalnak érzem, fekete ribizlis, erdei gyümölcsök egyvelegével a szájban.
 Lassan a sor végére érünk, melynek végre egy Sárgamuskotály félédes bor került, érett muskotályos illattal, mézes és enyhe gyömbéres, az íze is hozza a nektárt, sárga húsú gyümölcsöket, és édességet.
Szép befejezés, de mi azért a Sauvignon Blanc-ot visszakóstoltuk még.
 Nagyon jó adottságú hely a Mátra, nagyon jó borok születnek ott, fiatal agilis borászoktól, érdemes ott körülnézni és kóstolni a fiataloktól. Csak néhány név: Kovács Zita, Ludányi Gábor, Ludányi Balázs /Centúrio/ Mátrai Tőkések, Csernyik pince.....................
Mindenkinek bátran ajánlom őket!!
 Köszönet a Vinórium dolgozóinak a szíveslátást, a tökéletes kiszolgálást, külön köszönet Iványi Biankának!

Bianka, Péter és a kóstolók!
SZS.

.....

2013. február 10., vasárnap

Lojzi Bácsi a Dolce Vitaban

 Van egy olyan név, akit ha villányi bort és borászokat említünk kihagyhatatlan.
Nem a névsor elején kell keresnünk, de ez, csak a betűrendben van így Wunderlich Alajos.
Ő mindenki "Lojzi Bácsija!
 Aki már járt Villányban bortúrán, de ha csak áthaladt a városon az út mentén biztosan látta a 2004-ben épült csodás épület és pincekomplexumot.
 De most nem erről lesz szó!
Pince a régi-új, mely "fent van a hegyen", vagy a "kispince", a hol Lojzi bácsi "saját" borai készülnek. Az innen kikerült borok lesznek az est szereplői.
 Nem tisztem megítélni és firtatni, mi is áll a háttérben, az egyszerű tényre szorítkoznék, a cég és Lojzi bácsi útjai végérvényesen elváltak.
A név ugyan maradt a cégnél is de a családi pince is e név alatt hozza ki borait, hisz itt ténylegesen ő készíti ezen borokat.
 E rövidke kitérő után, rátérhetek az igazi mondandómra, a kóstolóra.
Krisztina a házigazdánk is érdeklődve hallgatja Lojzi bácsit.

Budán, a Feneketlen tó tőszomszédságába igyekszünk a Budai Borszalon, vagy új nevén Dolce vita bor és delikát.
Ide kaptunk meghívást az üzlet és az est háziasszonyától Krisztinától.
Hamar megtelt a csöpp üzlet, mely egyik oldalát mennyezetig érő polcain, magyar borászok borai töltik meg.
A szemben lévő oldalt pedig -az új név is utal- olasz olíva olajok, mindenféle balzsamecetek,  pástétomok és még sok finomság kapott helyet.
 De mi most bort kóstolni jöttünk, meg is kapjuk az elsőt, mely Villányban ugyan ritkábban készített, de itt van: Királylányka! 2012-es szép telt, "magyar mediterrán" bor, ananászos illatával, citrusos déli gyümölcsös ízével csábít.
 Közben elkezdődik "hivatalos" est, bár senkinek nem kell bemutatni, a pincét és névadóját, mindene esetre lelkes taps fogadta az est főszereplőjét.
 Röpke bevezető után, már is érkezik a Rozé, mely Kékfrankos gerincen, kadarkával és pinot noirral kiegészülve készült. A pohárban inkább sillernek látszik, pedig a bogyózás és zúzás után azonnal a présbe került a szőlő.
 Kellemes, gyümölcsös, bár kicsit izmos rozé /24-es extrakt/ piros gyümölcsökkel, ribizlivel és hecsedlivel az ízben. Kicsi fanyarsággal a lecsengésben, ami még jól is áll a bornak.
 Talán a boroknak is köszönhetően, a hangulat is oldottabb lesz, Lojzi bácsi mesél a jelenről, a szétválásról, unokákról és a borokról természetesen!
 Üres poharak láttán, a jó házigazda, máris érkezik a következő palackkal, Portugeser 2012. ami borászunk szerint még is csak Oportó... de nem lehet ez a neve.
A borok!

Huhh, az illat szinte orrba csap,  bőrösség, keserű csoki, kávé illata a pohárban. Zoli barátunk szerint az est bora volt. Számára! Az íze sem marad el az illat mögött, érett meggy, kis csoki és gránátalma is érezhető. Tényleg szép, karakteres, telt bor, de nem árt szellőztetni kicsit. Bár nem vagyok nagy rajongója a fajtának, de be kell vallanom, igazán jó bor!
 Persze, nem maradunk információk nélkül, megtudjuk, hogy is kezdődött a borászkodás, valamikor úgy 93 táján, akkor még teljesen más indíttatásból egy "zsebkendőnyi" területen 320 négyszög öl kadarka ültetvényen, melyből rozé készült.
Mindjárt az első villányi borversenyen az élen végzett, majd az országos versenyen sem talált legyőzőre a kadarkák között.
 Ennek örömére meg is érkezett a Kadarka, természetesen 2011-es.
Már az illata teltebb bort ígért, egy kicsit magas alkoholt, mint kiderült 14.8% ! Piros, érett gyümölcsök, feketeribizli, az ízben még kicsit tanninos, barackmag ízével a lecsengésben.
Olyan érzésem volt, hogy ittam hasonlót már, de ne tudtam hová tenni. Rövidesen kiderült: Balla Géza kadarkájának klónjaiból áll az ültetvény!
 Ahogy a borok fogytak, úgy szaporodtak az információk a borászatról. 1998-ban el kellett dönteni, hogyan tovább, a régi szakma és munka, vagy a bor.
Az élet megoldotta, a bádogos műhely leégett, ami aztán hamvaiból palackozókét született újjá.
 Mind többen megismerték, megszerették a borokat, sőt külföldre is elért a borok híre.
Megbeszéltük!

 Az az érzésem mi is öregbítjük majd a hírnevet, érkezik egy fiatal kékfrankos az Agancsos dűlőből  2011-ből cherrys, meggyes illattal indul, majd jön a többi illat és íz vanília virág az íze konyakmeggy, csoki.
A bor új, első töltésű hordóban érett egy évig. Nem csoda a sok meggy a borban, az Agancsos-dűlő sajátossága ez az ízvilág.
még egy lapáttal rátettek a szervezőink, illetve egy pohárral mikor egy igazán érett merlot-ot kapunk a 2006-os évjáratból. Már nyitva volt a palack 1 órát, de ezt a bort kell is szellőztetni! Az elején dohányosság, érett roppanós cseresznye, csokoládé s egy kis fűszeresség is. 2 évet volt hordóban, de nem nyomja el a fa az ízeket.Szép telt bor, érett de még mindig van benne potenciál.
 Szépen lassan Lojzi eljut a napjainkig a történetében, 2003-2005 között megépül az új pince, bortrezor étterem és kóstoló-csarnok-. egy igazi komplexum.
2010-ben a szétválás a küszöbön volt, ami 2011-ben meg is történt.
A név, 25 Ha. szőlő s a kis pince, meg még jó pár dolog maradt, s most ennek gyümölcsét élvezhetjük.
 A végére 2009-es Cabernet Sauvignon érkezett, 16 hónap barique hordó,  mely hihetetlen fűszeres, kicsit syrah-ra emlékeztet az illata,
rózsabors. Az íze is fűszeres, pörkölt kávé, és kakaóbab.
Igazán szép befejezése a kóstolónak.
Lojzi bácsi a szerzővel

Jó este volt, aki megismerné jobban a borokat az üzletben mostantól meg is vásárolhatja, de az igazi ízélmény  a pincében érheti a borkedvelőket, ajánlom egyszer menjenek el Villányba a pincénél kóstolják meg a borokat és Lojzi bácsi kultikus  kakaspörköltjét. Megéri!!!
Köszönet Az estéért Krisztinának!

2013. január 23., szerda

Havas piknik Etyeken

 Nem szokásunk ilyenkor Etyekre járni s piknikezni sem biztos, hogy ez a megfelelő időjárás, de a történések ránk cáfoltak! Azért ne fussunk ennyire előre!
 Már gyanakodnunk kellett volna, mikor Kelenföldön a busz végálomásra érkeztünk, még jó, hogy időben!
Tömött busszal indultunk célunk felé. Miután elhagytuk az autópályát, csodás behavazott táj tárult a szemünk elé. A hóban nyulak, őzek nyomain kívül csak a lombjuk vesztett fák vártak a melengető tavaszi napsütést, hogy ismét zöld legyen a táj a fehér helyett.
 Szinte mindenki a piknikre érkezett, talán 2-3 ember szállt le elöbb.
A főúton kívül itt is mindent vastagon befedett a hó, igazi vidéki feeling!
 A pincesorra vezető út is igen csak havas, ott sétálunk a befelé, ahol már igen sok láb taposta le a havat előttünk. Az első pincék körül, már többen várakoztak, forralt bort iszogattak, gyerekek szánkóztak, hóangyalkát rajzoltak a hóba.
Az egyik pince falán Balla Géza nevét fedeztük fel! Hajrá, már tudjuk hol kezdjük a kóstolást!
Garaguly Pince vendége: Balla Géza pincészete


Garaguly pincéje adott helyet Balla Géza borainak, illetve azokat kóstoltató Sánta Lacinak!
Régi ismeretség, szívélyes fogadtatás után belekóstoltunk Arad-hegyaljáról származó csodákba! Mustos fehér, mely ősi erdélyi fajta, frissen, üdén mutatta magát. A Rozé mely Kadarka - Kékfrankos - kis merlotból áll, egy üde, friss, tutti-fruttis, gyümölcsös 2012 tétel. A Kadarka, a másik klasszikus erdélyi fajta a Fekete leányka és a kékfrankos is öregbíti a pince hírnevét!
 Folytatva a sétát meg kellett állapítanunk, nem kevesen választották az első etyeki pikniket a mai nap programjának! Sok család érkezett gyerekekkel, többen szánkóval.
 A Halmi pincénél sok érdekes szörpöt, lekvárt és sok ínyencséget is megkóstolhattak, akik nem csak az alkoholos italok miatt látogatott ki.


 Nagyobb csoportosulás két pince között, persze gyorsan kiderült Árpás Laciékhoz érkeztünk.
Lemaradtunk a disznóvágás elejéről, már csak a feldolgozás és a legjobb dolog a kóstolásra értünk oda.
Megsült a malac!

De előtte Laci egyik vendége Szatmári Gábor kínált minket a saját készítésű Sárga Muskotály törkölyéből készült pálinkával. Huhhh! Igen jó volt, ebben a hidegben mindenképp, kedves, illatos, nektáros  és melengető! Persze a kóstolások között a pince többi borát is kóstolgattuk, a "Rizlingkő és a "Rózsakő" mellett az élen a "Mámor" névre hallgató gyöngyözöbort. Ez is illatos, hisz muskotályból készült, könnyed, télen nyáron nagy kedvenc.
 Lassan a malac is elkészült és Laci nekiállt kiporciózni, rövid idő alatt el is fogyott a nagy része. Az ételt könnyebb ülve elfogyasztani, így helyet kerestünk a Sonkamester pincéjében.
Szerencsénk volt, a Tiffán pince két jeles képviselője invitált minket az asztalhoz, Tiffán Gabi és Editke, persze a bor sem maradhatott el a malachús mellől. 
Régimódi Cuveé, a Pinot noirt, a Lucia mind kipróbálásra került az étel mellé.
Hreskó Edit "Szatyi" Tiffán Gabi

Nehézkesen, tele hassal indultunk tovább, hisz még volt néhány pince, melyet meglátogatnánk. kora délutánra talán még többen sétáltak, kóstoltak, iszogattak a pincesoron.
 Rókusfalvi Pali pincéje kötelező hely, hisz az ő pezsgője és Sauvignon blanc nagy barátunk. mindemellet, mindig van meghívott borász, akit nagyon kedvelünk!
Most Villányból Kiss Gábor jött saját vörös boraival.
 Kezdésnek a "365" mindennapok borával kezdtük a kóstolást, mely egy burgundi házasítás s mindemellett csavarzáras /!/ A mindennapok borának ajánlja Gábor, még sem "hétköznapi" ital.
Tiszta Sauvignon és a Franc, külön külön is szépen megmutatta, milyen is egy nagy villányi vörös!
Kóstolás közben a borteraszon belehallgathattunk Rakoncai Imre retró zenei produkciójába, már jó néhányan gyülekeztek s melegítettek az esti nagy partyra.
 Mi nem maradtunk visszaindultunk, hisz nem jártunk mindenütt. Nem is kellet messzire menni / csak egy pincét/ a következő pincébe Pók Tamás invitál minket.
Csodás egri borokat mutatott nekünk, Eger csillagától,a "négykezesen" /  át Pajados cuveé-ig  /mely Merlot, Cabernet franc, és pinot-ból áll/ .
Szintén Egerből érkezett Gál Lajos aki személyesen kóstoltatta meg az új olaszrizlingjét /kiváló/ az Egri Csillagot  a fehér- és Superior bikavért. Hihetetlen tartalmas, nagy borok, hosszú eltarthatósággal!
 Csodálkozva vettük észre, hogy már teljesen besötétedett, mire ismét kiléptünk a pincéből. Már a hazaúton gondolkodtunk, de Debreczeni Kálmán pincéjébe invitált, néhány új tétel megkóstolására.Ő nem csak etyeki borokat készít, Szekszárdon is van szőlője, s onnan származó bora!
Az etyeki pinotja igazán finom, én nagyon kedvelem, ma sem hagytam ki. Az új sauvignon blanc is érdekelt volna, de még nincs palackban nagy bánatunkra!
 Szekszárdiak közül a Superiort / merlot-Franc/ és az Alexandrost / Cabernet válogatást/ kóstoltuk, igen "nagy" testes, tartalmas vörösbor.

 Jó társaságban rohan az idő, lassan tényleg indulnunk kellet, nem szerettünk volna a késői busz egyikével hazaindulni.
Jó hogy sokan látogattak ki a hideg idő ellenére, nem vesztett semmit a régi fényéből, Etyek egy igazi brand lett a borkedvelők körében.
Néhány probléma megoldásra vár, a parkolás, a néhány helyi ellenszenvének leküzdése, még ennyi év után is, a tömegközlekedés, hisz valószínű jobb idő beköszöntével még többen érkeznek majd!
 Mi szurkolunk!
Köszönjük Pali!


Képekért külön köszönet: Szulágyi-Oó Gábornak!!

    
SZS.


2012. szeptember 20., csütörtök

A várban jártunk 1.

  Minden évben nagy várakozással tekintünk a várban rendezett "aborfesztiválra".
Hisz tíz éve minden évben eltöltöttünk itt néhány napot. Idén sem volt ez másképp.
Ráadásul, még dolgoztunk is egy keveset, így egy kicsit a kulisszák mögé is betekinthettünk idén is.
 Az első, s talán legszembetűnőbb dolog az érkezéskor megtapasztaltuk, hogy talán kevesebb a kiállító, de a stand biztosan.
Több borászat kereskedők standján volt jelen, / Zwack, Balatoni borgaléria.../ illetve többen egy standon belül. / Bolyki, Gál, St. Andrea./
Talán kicsit szellősebben voltak elhelyezve a faházak.
Az első nap / szerda/ ez azért nem látszott meg annyira, délelőtt mint egy felbolydult méhkas, úgy zsongott a Vár, de nyitásra nagyjából minden rendeződött és elkezdődhetett a 21. fesztivál.
 Sokat nem is várakoztunk s kóstolni és üdvözlő körre indultunk.
Többeket a régi megszokott helyükön üdvözölhettünk, néhányan új helyre kerültek. A térkép nagy segítség volt az első időkben.
Úgy gondoltam, kezdésnek igazán megfelelne néhány habzóbor, secco, és pezsgő.
Mindjárt a szomszédunk meg is lepett egy német seccoval, mely alacsony /8,5/ alkohollal, egy üde könnyű ital. Folytatásnak Bujdosó pince Rozé Seccoját kaptuk, Ő már egy régi "szerelem".
Semmivel nem maradt el mögötte Villányból Gere Zsolti Comis-a és a másik Gere pince Fricije sem.
Átsétáltunk az Oroszlános udvarba, ahol Szatmári pince mámorát kóstoltuk, először tisztán, majd egy koktélban, málnavelővel s egy kis szódával. A muskotály enyhe édességét remekül egyensúlyozta a málna savanykás íze!!! Remek!
 Tovább sétálva az IFDT.-nél köszönt ránk Anna, kitől egy-két könnyű külföldi seccót kapunk.
A sor végére érve, az utóbbi idők kedvenc pincéjének standján futunk össze Kertész Zolival, igen, a  Kertész pincéhez érkeztünk! A most debütáló fehér Carla Perla habzót kóstolhattam, most először.
Királylánykából készült, le sem tagadhatná, hogy etyeki, jó sav, könnyed virágosság, és apró buborékok.
Ide még visszatérünk!
Munka közben túl messzire nem merészkedtem a standtól, de megoldódott, jöttek a többiek!

Ha nem megyünk akkor házhoz hozzák!!  Csendélet a'la Vár 


Még 2 pezsgő Garamvári Chateau Vincent / rosé Pinot, ismét egy nagy kedvenc és Törley pince új rosé pezsgője Törley Orfeum, mely félédes pinot Noir rozé.. de hidegen egész jó!
Nem is igazán volt időnk többre, a többit másnapra halasztottuk.


Csütörtök az esős nap. Kevés vendég érkezett, s az idő is hűvösre fordult.
Kabátban indultunk kóstolni, most már nem csak buborékost. Bezerics pince Pátriája az egyik első, mely nem fantázianév, hanem szőlőfajta neve. Bakonyi Károly nemesítette eme szőlőt is, olaszrizling és piros tramini keresztezéséből. Szép, s egészen más mint a két fajta, bár felfedezhető mindkettő nyoma a borban.
 Orbán Gergő két Szürkebarátját is megkóstoltuk, tőle megszokott, markáns, telt testű borokat készített ismét. A pinot Griggio ízlett jobban!
Frittmann pincénél a két friSecco mellett a generosa-t is megkóstoltuk. Szintén szőlőfajta Bíró Károly nemesítése. Ebben is piros tramini az egyik szülő a másik ezerjó. Ropogós savú, gyümölcsös bor.
Dula Bence standja "megduplázódott", nála az egri csillagot, és a N'3 kóstoltuk a fehérek között.
Nagyon jó, az előző könnyedebb, több leánykával, az utóbbi Sauvignon blanc gerincen, ropogós savakkal, teltebb testtel. Nagyon jók!.
Meglepetésnek Bence bátyánk egy Pinot Noir-t töltött, mely bőrös, kávés, kakaóbabos illatait nem értettünk, de kiderült, hogy 2003-ban került hordóba s ott is maradt-véletlenül- 34 hónapig, majd palackban pihent mostanáig, most került a közönség poharába. Kedves szerint "teveistáló és tevebőr" illata van.
Mind e mellett egy igazán nagy testű igen jó bor!
 Tovább sétálva a Savoyai teraszon középen a két standnál ismerősökbe futottunk! Gere Tamás, Boxi, s még néhány régi ismerőssel üdvözöltük egymást, megosztottuk a tapasztalatainkat. Közösen indultunk tovább, nem mentünk messze, Achs borászatnál egy idei/!!/ Irsait kaptunk, ropogós, könnyű, kis szénsav, jó savszerkezet. Roppant jó!! Még Boxinak is ízlett.

Bock József hallgatja a Bezerics borkról a kiselőadásom
A szomszéd standnál az idei vár felfedezettje számomra az Obzidian pince tulajdonosával kóstolhatunk. Kovács Péter mutatja be a borait, egy könnyű sárgamuskotályt, enyhe maradék cukorral, de még száraz, szép illatos gyümölcsös. Egy Furmint 2011-es 14 alkohollal de még is könnyed, nincs túlhodózva, déli gyümölcsökkel, ananásszal kis túlérett körtével. Ez most nagyon bejön !!

A felfedezett!!


Nagyon jó volt még egy  késői szüret Muskotály / hárs / furmint trióból, aszalt gyümölcsös, barack lekváros "édesség".
 Későre jár, mire végigkóstoltunk ennyi finomságot, visszatérünk a saját standunkra, Boxiéknak még megmutatjuk a Bezerics borház néhány tételét, a Birtokbor lett a szárazak között a nyerő.
Az első két nap rövid kivonata, persze nincs minden lejegyezve, mindenkitől elnézést érte.
De folytatom a második résszel.

SZS.

2012. augusztus 6., hétfő

Bortúrák/ II. Lídia Pincészet / Zánka

 Folytatjuk tavaszi bor barangolásunkat még mindig a Balaton északi partján járunk. Nem is kell járnunk, mert értünk jöttek, s már autózunk is Zánka felé.
A házigazdánk s jelenleg a sofőrünk Varga András akit elkísért Kedvese Andrea is.
Ők voltak oly kedvesek s megkímélnek a balatoni tömeg közlekedés borzalmaitól, s vendéglátás mellett még a házukhoz szállításunkról is gondoskodnak.
Zánkán a Rákóczi út 112-ben található a család főhadiszállása és a pince is.
A családi ház aljában épp felújítás alatt lévő pince ahol a hordós érlelés és a vendégfogadás és kóstoltatás kap majd helyet.
A falon régi kép melyen a nagymama és férje látható,  a pince nagymama nevét vette fel, így lett Lídia Borház.

Most az előtérben csak 3 dekor hordó, melybe rafinált módon tartályokból vezetik be a folyóbort, mely csak átfolyik egy csövön, nem érintkezik a hordóval, még is az az érzése a vásárlónak, autentikusan hordóból kapja a folyóbort.
Andrást kértem, mutassa meg az egyiket, vonakodva bár de teljesítette a kívánságom. Nem is értettem a hezitálását, azon kívül hogy a hőfoka tényleg több volt mint a megfelelő, de igazán korrekt folyó bor olaszrizling 2011-ből, könnyű virágos illattal, pirított olajos magokkal.


A "folyóborok," a palackosok, és az elismerések!
 E kis kitérő után vissza tértünk az udvarra, s kóstoltuk a palackos borokat, igaz nem palackból, hanem tartályból kaptuk, mert még a palackozás elötti  utolsó napokban jártunk ott.


Varga András csapolja a Szürkebarátot
 Az első "sorozat" mely rögvest 3 szürkebarát lesz, mindhárom 2011-es de eltérő a a kezelés, szedési idő.
Az első bor Bori Bora nevet kapta, a család legifjabb tagja után. 
 Szép kerek illattal, déli gyümölcsös, egy kis mandulával s virággal. Kóstolva hozza a déli gyümölcsöket és barackot, telt, krémes. Jó kis bor!
 A második szürke, még név nélkül egy másik tartályból, itt az alapanyag ugyan az, csak a kezelés más egy kicsit mint az előző, lazább, könnyebb mint az előzőben is ott a virág illata, kis körtével az ízben, erősebb savgerincel. 
A harmadik szürkebarát, "legizmosabb" a három közül nem titkoltan "birtokbor" várományos. Telt, testes, kicsit erősebb az alkohol is, 16% körüli /!/ de van benne kb. 15g/l. maradék cukor, bár nem érződik túlságosan. Így az alkohol és a cukor szép harmoniát teremtenek együtt.... 
Enyhén fűszeres az illata, birsalmával, déli gyümölccsel az ízében, még nem tökéletes, a fejtés, palackozás után, még rendeződnie kell, talán néhány hónap hordó is jót tett volna az érlelésnél.
Már most is jónak ígérkezik, sav-cukor arány is megfelelő.   


Olaszrizling tisztán és fröccsben
 Mivel igen erőteljes, "izmos" borokat ittunk eddig, valamit kellett enni a többi előtt.
De házigazdáink gondoltak erre is, visszatérünk a házba ahol már gőzölögve vár minket, friss házi kenyérrel egy igazi pörkölt, uborkával! Fantasztikusan jól esett, ez a finom ebéd, nem beszélve, hogy gondoltak ránk ilyen szempontból is!!! Ezért külön köszönet ezerszer!!!
 Rövid beszélgetés után visszatértünk a boros asztalhoz, ahol már várt ránk "Andrea" mely nem egy hölgyet takar, hanem egy muskotályt 2011 ből. Könnyű muskotályos és szőlő virág illat, s íz is.
Rögvest kaptunk még egy muskotályt, mely egy kicsit erősebb alkohollal /13.5%/ kicsit testesebb, illatos ez is, ízében érett egres, s érett barack is. Teltebb, kerekebb mint előző társa.
Az utolsó előtti fehér, mely Olaszrizling 2011 / Agyaglik néven fut, könnyű kis olasz, igen világos színű, s citrusos, lime héj  illatú fehér virágokkal.  Kis olajosság és citrusossággal az ízében, nem egy komplikált, de könnyed jó fogyaszthatóságú bor!!
 Andris következő meglepetése érkezik ami megkoronázása a fehéreknek egy 2001-es /!!!/ Olaszrizling
ez az ital 10 évet töltött palackban, mégis egyben van még, erőteljes petrolossággal s kis palackbuké az illatában, olajos magvak, frissen préselve, darálva, mellette zöld dió is. 
Érződik a kor, de még mindig jó!!!


Róluk nem is "beszéltem" Szőlőlé nagyon jó és alkohol mentes!!
 Az ebédnél már kóstolt, de most újra érkező egy vörös következik.
De előtte egy kis átmenet a fehér-vörös között, egy Rozé Marcella zánkai Zweigelt-pinot 2011.
 Igazi epres, piros gyümölcsös illatok a pohárban, az ízében erdei gyümölcsök és sok eper is van még benne. Igazán jó a nyári meleg napokra, jól behűtve!!!
Lassan elérkezünk a kóstolónk végére, már csak egy, a Vörös van hátra egy Zánkai Zweigelt 2011.
Reduktívan erjesztett bor, könnyű gyümölcsös erdei gyümölcsökkel, kicsi fanyarság a lecsengésben.
 Olyan sok jó bort kóstoltunk, hogy nem is kérnénk többet, visszasétálunk a házhoz, s a palackozott borok közül választunk pár palackot, melyet majd otthon fogunk meginni, néhány barátunk társaságában!
Köszönjük a borháznak, hogy megmutatták nekünk a boraikat, s jól tartottak minket!!
Külön Andrásnak és Andreának!!!
Folytatjuk!!!

SZS.


2012. július 2., hétfő

Bortúrák / I. Pántlika Pincészet


Már a Balatoni borok fesztiválján is kóstoltunk a Pántlika pince boraiból, de többre vágytunk. Élve Liebhauser Nóri meghívásával, kellemes, nem túl meleg tavaszi napon Dörgicsére vezetett az utunk, a Balatontól uszkve 3 km-re. Itt talált otthonra 1993-ban a Pántlika borház. Induláskor 15 ha. termő terület mára már 40 ha.-ra nőt, ahol 9 féle szőlő terem, ami a  2011-ben elkészült modern feldolgozóban kerül feldolgozásra és a látványpincében érlelésre és tárolásra.

Birtok, háttérben a Balaton
 Itt kezdtük a látogatást, Nóri vezet körbe minket, megnézzük a modern s új tárolót és palackozót, a tartályok végeláthatallan sorát, végül a hordós érlelő pincét is. Látszik az épületen, a berendezéseken, hogy szinte minden teljesen új, ahogy kell patyolat tisztaság, a pincében bőven van még  hely több hordónak is,  hogy a következő évjáratok is kényelmesen elférjenek.
az új pince!
 A séta után visszaérve a "régi" épületbe, ahol az üzlet kapott helyet, az épp aktuális kedvenccel, egy habzó borral kezdjük a kóstolót. A közelmúltban igen csak rákaptam ezekre az úgymond "nyári italokra"!
"Bubi" névre keresztelt habzó, mely muskotályból készült, félszárazra erjesztve s szénsavval "dúsítva", remek, tényleg könnyű ital, bodzával, vágott zöldekkel és citrusokkal. Roppantúl kedvelem! Remélem a REGATTÁRA is hoznak belőle!!! Ugye Nóri??!!?
A folytatás egy könnyű Chardonnay 2011 ből,  körtés, csepp vajas illatával csábít a kortyra, melyben izmos savak mellett kis bodza,és zöldek jelentkeznek. Megpróbáltuk szikvízzel is/ fröccsbe/ úgy még jobban bejött.

A kellemes meleg napsütéses időben kiültünk a ház mögötti hátsó kerbe, ahol ezekre az alkalmakra alakítottak ki, egy kerthelységet.
Itt érkezik a következő bor 2009 ből egy Dörgicsei Pinot Blanc. Nem sokszor talaálkozhatunk eme fajtával, de most itt a lehetőség, ki is használjuk.
Frissen vágot zöldek illatával, kis körtével, az ízében zölddiós bodzás  izjegyekkel.  Talán már megjelent benne némi oxidáció is....
Tovább hallgatjuk a pince történetét, időközben csatlakozott hozzánk Burkus Norbi is aki a pince Szőlész- borásza. Tőle még többet megtudhatunk arról, hogy mi hogy történik a pincénél. Ízelítőt kapunk a szőlő termelésről, szüretről, feldolgozásról, mi pedig "isszuk a szavait".
Nóri kiselőadása a pincében.
S nem csak azt, a poharakba kerülő bort is. Az újabb tétel a "Gálickő" selection névre keresztelt Sauvignon Blanc 2011-ből. Ez a bor hordóban érlelődött 6-8 hónapot, így nem csoda, ha némi vajasságot fedezhetünk fel az illatában, bodzával, enyhe csalánssággal vegyülve.
Az ízén még érződik, hogy nem túl rég került palackba,  nyugodtan "fektessük" a pincébe néhány hónapig. De már most is megmutatja, hogy igazi blanc! Kellemesen bodzás, kicsit csalános is, s ezek mellett egy kis citrus is fellelhető az ízében.
 Még egy fehér érkezik a vörösök elött, egy kicsit érettebb 2009-es Juhfark.
Az illata enyhe, mineraitása keveredik egy kis körtével és citrusokkal, az ízében is citrusok, grappefruirt, vadkörte érzet a hely ásványai, mészköves talaja mellett.
  Közben házigazdáinknak újabb vendégei és vásárlói érkeznek, így van időnk kiélvezni a borok ízét, s a látványt amit a környezet nyújt nekünk.




 Rövid nézelődés, s eszmecsere után érkezik egy Dörgicsei Rozé, mely kékrankos és zweigelt házasításból állt össze, az illata tutti-fruttis, sok érett gyümölcsel, nagyon halványan minerális is.
Az íze is igazán gyümölcsös, friss erdei szeder, meggy, s az előzőekben említett mészköves talaj is visszaköszön benne, fanyarkás lecsengéssel. Jól lehűtve, de akár fröcsben is tökéletes lesz a nyári meleg napokra.
 A következő borok a forró nyári napokon kevésbé üdítők, inkább az estéken a pince mélyén a hűvösben fogyasztandó.
Elsőként Dörgicsei kékfrankos 2011-ből. Egy fiatal, igazán friss, meggyes, csöppet gyógynövényes, talán ánizsos /!?/ illatú, az íze igazán telt, karakteres, elsőként amolyan igazi "meggyboros" ízű kicsit marcipános, jó savszerkezettel s nem magas tanninnal rendelkezik. Norbitól megtudtuk, ezt a bort csak tartályban erjesztették, ezért ennyire gyümölcsös és könnyed.
 Zárásként egy igazán tartalmas testes vöröset kaptunk a poharunkba,
"Hármas" névű 2007 Merlot, syrah, Cabernet Sauvignon házasítást. Ezt a bort 8 hónapig érlelték kis hordóban, kökényes, enyhén fűszeres, s felfedezhető benne egy kis dohány is.
Az ize talán még összetettebb, szeder, erdei gyümölcsök, kökény, fűszer, bors... s még ki tudja mennyi minden fedezhető benne...  Nem elemezgettük túl sokáig, finom volt ezért nem tartott pár percnél tovább a pohárban. :-)
Még lett volna mit kóstolni, Nóri marasztalt volna még, de  nem autóval voltunk /zéró tolereancia/ így el kellett érnünk a balatoni vasút egyre fogyatkozó járatának egyikét.
 Azért a táskámba természetesen került néhány palack a cég boraiból, hogy otthon ismételhessük, esetleg az ismerősökkel megoszthassuk az élményt.
Mindenkit bíztatok arra, hogy látogasson el a pincéhez, kóstoljon, vásároljon! Megéri!!!! Meleg fogadtatás mellet, csodás környezet s jó borok várják.
http://www.pantlikapinceszet.hu/ /  Dörgicse Fő u 67.  minden más a honlapon!

Köszönet a szíveslátásért Nórinak!

SZS.